Elküldve:
2009.10.16 21:07:36 Hozzászólás sorszáma a témában: 1 Hozzászólás témája: BLOG: A fenevad (Ford Focus RS 2009)
Előszó:
Közel két hónapos várakozás után ma átvehettem egy fenevad (az avataromon látható) kulcsait, melyet 10 napig tarthatok magamnál. Az aprópója az egész történetnek, hogy szeretnék egy olyan tesztet csinálni az autóval, ahol nem a szokásos módon zajlik a teszt, tehát ki a reptérre, vagy versenypályára, és hadd szóljon. Ettől szeretnék kicsit eltérni, és leírni a tapasztalataimat, hogy hétköznapi autónak milyen is egy igazi fenevad.
Az autó paraméterei:
Típus: Ford Focus RS
Hengerűrtartalom: 2521 cm3
Teljesítmény: 224 KW (305LE)
Hajtóanyag: Benzin
Saját tömeg: 1392 KG
Együttes tömeg: 1860 KG
Színe: Zöld (Ultimate Green)
KM óra állás: 11036
Az autót a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. bocsátotta rendelkezésemre. Külön köszönöm Varga Zsombor közreműködését.
1. nap (péntek):
Reggel izgatottan pakolgattam a hátizsákomba, fényképezőt, GPS-es PDA-t. Utána elindultam dolgozni vonattal. Írtam Flex-éknek, hogy délután veszem át az RS-t, majd hívott telefonon, hogy felém lesz dolga, így ki tud vinni Solymárra, ugyanis ott vettem át az autót Kardos Mikitől (köszi Miki a segítséget). Úton a kereskedés felé találkoztunk a kék RS-sel. 3 óra magasságában érkeztünk meg a kereskedéshez, ahol már kint állt a zöld RS a parkolóban. Flex beparkolt mellé. Hát, nem semmi látvány volt egy narancs ST és egy zöld RS egymás mellett.
Bementünk a kereskedésbe, majd jött Miki, ideadta a kulcsot, hogy barátkozzunk, mert neki még van egy kis elintéznivaló ügye. Így is tettünk, Flex is velem tartott, így közösen néztük meg az RS-t. Majd újra felbukkant Miki, bementünk az asztalához elintézni a papírmunkát. Utána még csináltam pár képet, és vártunk Mikire, mert ígért egy szép CC-t is a sorba, de végül már nem volt bent a kereskedésbe, így azzal már nem tudtunk fényképezkedni. Elköszöntünk egymástól. (Flex, köszi a fuvart mégegyszer! ) Beállítottam a GPS-t, írány az első posta, hogy befizessem a határozott idejű CASCO díját. Én szerettem volna megkötni (nem volt kötelező, de csak KGFB van az autón), mert így biztonságban érzem az autót a kezeim között, ugyanis 100%-os felelősségvállalás van.
Majd elindultam Solymárról Komáromba, nem autópályán jöttem, hanem a 10-es úton. Még csak ismerkedek az autóval, ezért döntöttem a 10-es út mellett, és így elég holnap vennem 10 napos pályamatricát, és elég lesz 26-án reggelig, amikor is vissza kell vinnem az autót. Már induláskor negyed alatt volt az üzemanyagszint, ezért Lábatlan magasságában rátankoltam pár litert, hogy biztosan kibírja Komáromig, ahol tudok bele tenni MOL benzint. Mivel ismerkedtem az autóval nem nyomtam neki, de így is bőven felülteljesítette azt, amit vártam tőle. Ez az autó egy igazi FENEVAD!
A be- és kiszállás még kicsit nehézkesen megy a közel 2 méteres magasságommal, de úgy érzem, hogy bele fogok jönni. Viszont, mindjárt itt jön az első dolog, ami nem tetszik, mégpedig a biztonsági öv elég hátul van, így szinte ki kell csavarodnom, hogy elérjem. Persze ez nem az RS hibája, szimplán a 3 ajtós konstrukció ilyen. Aki mögöttem ül, nos, neki nincs sok hely a lábának, de valószínűleg a Recaro ülések háttámlája miatt van ez az apró malőr. Ezek ellenére még mindig kellene az autó!
Miután megérkeztem Komáromba, elgurultam pár barátomhoz, ismerősömhöz, akiket kicsit megautókáztattam. Mindenkinek tetszett! Esett egy kis eső, így a kerekek gyorsan kipörögtek, úgyhogy a kipörgésgátló dolgozott elég keményen. Viszont a kipörgő kerekeket is szépen lehet még irányítgatni.
A fenevad fogyasztási adatait itt követhetitek majd figyelemmel:
A holnapi nap folyamán itt leszek Komáromba, aki esetleg erre jár, és szeretné megnézni az RS-t, az keressen bátran, és megpróbáljuk összehozni a dolgot. Mindig fogom közölni az előző nap, hogy kb. merre leszek az autóval. Ha minden jól megy, akkor holnap beleásom magam a Ford Mobile Connectivity rejtelmeibe, és egy újabb írás keretein beszámolok róla. _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.16 21:22:38 Hozzászólás sorszáma a témában: 2 Hozzászólás témája:
Solymár környéke ilyen szempontból eléggé Fordos, a Ford Solymár előtt is állt egy fekete ST (FORD-33), sőt találkoztam egy fehérrel miközben mentem hazafelé a találka után. Plusz ugye a kék Ford-os RS amivel odafelé találkoztunk. Szóval 1 óra alatt 5 sport Ford Focus, nem gyenge
Elküldve:
2009.10.18 16:41:18 Hozzászólás sorszáma a témában: 3 Hozzászólás témája:
Wow!
Eeeeez nem volt semmi. Most értem haza (blueboy köcce a fuvart ezúton is ), de még mindig pörög az agyam az eseményeken.
Köszönjük szépen Mézi a tesztköröket, hidd el, maradandó élmény volt.
Káprázatos az autó, csak úgy zabálja a métereket és tüntet, toporzékol az ember alatt, hogy még, még...
Végül is megjelentünk blueboy-jal, de aztán elég hamar kisebb tábor toborzódott az érdeklődőkből a környéken, hogy milyen tütű is van ott, minek van ilyen hangja, stb.
Ezúton is üdv Csirke-éknek és Szabinak és a kis családnak, akivel teljesen véletlenül futottunk össze út közben, de amint meghallotta, hogy hova is megyünk és miért, azon nyomban csatlakozott is hozzánk a kis családdal.
Annyit azért még hozzá fűznék mindenhez, hogy az arcokat meg kellett volna örökíteni, magukért beszéltek volna.
A két úriember is milyen érdeklődést mutatott hirtelen, amíg anyukák vásároltak bent.
Mézi még 1* köszönünk szépen mindent. Csodás volt. _________________ Focus II Sport
&
Focus II Trend
...mi kellhetne még...?
Elküldve:
2009.10.18 17:27:20 Hozzászólás sorszáma a témában: 4 Hozzászólás témája:
Mézi írta:
otvoslajos írta:
Tényleg arra vagyok kíváncsi hétköznapi életben jó e, vagy inkább csak hobbiautó.
Fel napos hasznalat utan meg messzemeno kovetkezteteseket nem tudok levonni az autot illetoen.
Higgyétek el mindennapi használatra is tökéletes. Nálam már 3 hete van , de még mindig nem akarok kiszállni belőle! Ha valaki meg tudja állni azt,hogy ne nyomja a gázpedált, akkor teljesen "hétköznapi autó! _________________ RS : A legenda visszatért !!!
Elküldve:
2009.10.18 19:19:42 Hozzászólás sorszáma a témában: 6 Hozzászólás témája:
TDCIsImi írta:
Higgyétek el mindennapi használatra is tökéletes. Nálam már 3 hete van , de még mindig nem akarok kiszállni belőle! Ha valaki meg tudja állni azt,hogy ne nyomja a gázpedált, akkor teljesen "hétköznapi autó!
Hidd el, én is meg tudnék benne "ágyazni"... Nagyon nem sírna a pofám utána. De most vedd úgy, hogy kicsit irígykedem.
kelemenrobert írta:
Hát igen, az autó egy igazi adrenalin bomba. Dexa, reggelente mosolyogva mennél dolgozni.
Holnap is mosolyogva megyek dolgozóba, bár ha beérek, akkor lehet, hogy ez kicsit alábbhagy majd...
SzaB írta:
Nagyon brutális az autó! Köszönöm szépen én is lehetőséget!
Ilyen véletlen minitalim sem volt még!
blueboy-jal el nem tudtuk képzelni, hogy ki lehet az, aki villog ránk. De még jó is, hogy a kútnál lekanyarodtál, mert így melléd értünk.
De már várom, hogy blueboy is nyilatkozzon, mert egyszer csíptem csak el az arckifejezését kigyorsítási fázisnál, de az szavakkal leírhatatlan volt. _________________ Focus II Sport
&
Focus II Trend
...mi kellhetne még...?
Elküldve:
2009.10.19 09:45:58 Hozzászólás sorszáma a témában: 7 Hozzászólás témája:
Pusztán poén szinten írtam be, hogy vérszagra gyűlik a nép.... DE tényleg!
Próbáltam már én is az ST-t, amikor aktuálisnak tűnt egy vétel, de ez a fenevad érthető okokból rávert egy kanyart... legalább is az én megítélésem szerint.
Csodás egy kocsi. _________________ Focus II Sport
&
Focus II Trend
...mi kellhetne még...?
Elküldve:
2009.10.19 12:47:46 Hozzászólás sorszáma a témában: 8 Hozzászólás témája:
Hát Mézi, mit is mondjak... Óriási élmény volt, őszintén köszönjük a tegnap jelenlévők nevében. Ez egy olyan élmény volt, ami hosszú idők múltán is eszembe fog jutni. Valószínűleg az tükrözi legjobban az élményt, hatást, amit már Dexa említett, miszerint állítólag amikor Mézi gyorsított egy jobbfajtát olyan döbbent arckifejezést vágtam mint még talán soha. Dexa! Hogy is volt ez? Próbáld leírni kérlek!
Eddig a(z előző szériás) Subaru Impreza WRX STi volt a favorit. Amióta megjelent az új RS és olvastam/láttam róla egy s mást fellépett trónkövetelőve. No a tegnap nap után letaszította az RS az Imprezát. Ha megtehetném anyagilag, 100% biztosan vennék egyet.
Az még külön öröm és poén volt, amikor teljesen véletlenül minitaliztunk Szab kollégával (azé' a cvájkommáfünf T Kugádat is megprószálnám szívesen... ) aki a piros lámpánál való üdvözlés és kvikkbemutatkozást követően amikor meghallotta hova is tartunk, kb. 0,12 másodperc gondolkodás után azonnal velünk tartott . Külön köszönet Szabnénak, MiniSzabnak és Csirkénének akik türelmesen végigvárták amig a "nagy gyerekek" kijátszák magukat a Zőődördöggel. És legfőképpen Mézinek aki ránk szánta az idejét és megadta a lehetőséget.
Továbbá örültem, hogy új arcokat ismerhettem meg Csirke, Mézi és Szab személyében!
Elküldve:
2009.10.19 14:11:38 Hozzászólás sorszáma a témában: 9 Hozzászólás témája:
2. nap (szombat):
Miután észheztértem a reggeli felébredésem követően, elmentem bevásárolni. Az autó tökéletes bevásárlási célokra is, mivel elég nagy a csomagtartója (385L). Szépen be tudtam pakolni az összes vásárolt portékát. Annyit itt megemlítenék, hogy az első lengéscsillapítónál még nem érzed annyira a bukkanókat, mint amikor elér a hatsó felfüggesztéshez. Tünde elmondta, hogy hátul Ő rázkódott rendesen, de én ebből nem éreztem semmit a bal 1-ben. Viszont a Recaro kagylóülések végzik a dolgukat rendesen, nagyon kényelmesek, nekem bejött. Bár a be és kiszállás kicit necces, de ez még bőven belefér. Most már a biztonsági övet is könnyen kikapom a helyéről, már nem okoz gondot, hogy nagyon hátul van.
Ebéd után átvittem a páromat az egyetemre, majd hazamentem. Útközben hazafelé egy Audis előkapott egy fényképezőt mögöttem, és bőszen kattogtatott. Délután 4 óra magasságában a páromért mentem, majd hazamentünk. Ezután nekiláttam, hogy kiderítsem, mit is foglal magában a Ford Mobile Connectivity, pontosabban azt, hogy mit is takar.
Telefonálás bluetooth-on keresztül:
Első lépésként összepárosítottam a Sony 6 lemezes fejegységet bluetooth-on keresztül a telefonommal. Itt elidőztem egy kicsit, mert a telefonom minden áron csatlakozás után meg akarta osztani a rajta tárolt médiatartalmat a fejegységgel. Én ezt annyira nem szerettem volna, így minden alkalommal bontotta a kapcsolatot, mivel nemmel válaszoltam az adatcserére. Aztán úgy döntöttem, hogy nem forszírozom tovább ezt a kérdést, és hagyom válasz nélkül a telefonom, utána már minden rendben volt (persze a kérdés ott volt a telefonomon, de a kapcsolat is maradt ). Tudtam hívásokat fogadni, és indítani is, minden átalakítás nélkül. Ezt egy rendkívül hasznos dolognak tartom. Úgyhogy minden beszállás után hallom a csippanást, hogy kapcsolódtak a ketyerék, de persze ez csak akkor lehetséges, ha a fejegység bekapcsolt állapotban van. Bejövő hívás esetén elnémul a zene, és kiírja a fejegység, hogy "Accept?" vagy "Reject?", és ott van a fejegységen a zöld (felvevő), és a piros (letevő) gomb is.
USB/iPod használata:
A fejegység tud külső forrásokból is zenét lejátszani, például van benne kiképezve egy iPod tartó, amit tudsz csatlakoztatni a jack bemenetre, és az USB aljaztra is, így a töltés is biztosított. De ugyanezt megoldhatod a telefonoddal is, vagyis azt is tudod tölteni az USB-ről, vagy csatlakoztatni, mint adatforrást, de akár bluetooth-on keresztül is le tudod játszani a kedvenc zenéidet, amit én nem akartam. Én a saját kis pendrive-omat dugtam rá az USB-re és onnan hallgatom az MP3-akat. Szinpatikus dolog! Hangvezérlés:
Hát igen, igazából ez egy úri muri a ráérőknek. Hatalmas hasznát nem érzékeltem, mindenesetre ha társaságra vágysz, a legjobb választás, csak angolul kell tudnod, és a hölgy már teljesíti is a kívánságaidat. A fejegységhez tartozó karos távirányító tetején lévő "Voice" gombot hosszan nyomva aktiválható a funkció, amely után várja tőlünk az autó a parancsszavakat, melyeket a feljebb található linken nézhettek meg.
Miután megbarátkoztam a Ford Mobile Connectivity lehetőségeivel az autón belül, elmentem, és csináltam egy pár képet az autóról:
A fotózás után már nem történt semmi említésre méltó, csupán annyi, hogy elmentünk megnézni Hobo - Vadászat című színdarabot a debreceni Csokonai Színház előadásában Révkomáromban. _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.19 14:54:04 Hozzászólás sorszáma a témában: 10 Hozzászólás témája:
Mézi írta:
A fotózás után már nem történt semmi említésre méltó, csupán annyi, hogy elmentünk megnézni Hobo - Vadászat című színdarabot a debreceni Csokonai Színház előadásában Révkomáromban.
Minden tiszteletem a tiéd, hogy az RS fúvószenekar helyett elmentél megnézni egy színdarabot, szerintem erre más nem lenne képes.
Mindenkinek jó élvezkedést. _________________ Machine Silver Carbon
Volt szerencsem Mezi mesterrel egy korre, hat berosaltam.
A hatso ulesen ultem, es azt hittem vegem van.
Nincs ra szo hogy megy, hogy all meg.
Egy dolog biztos, ilyen kocsi nem kell. Ez nekem tul sok.
Az elmeny felejthetetlen, kossz Mezi
Elküldve:
2009.10.20 08:00:41 Hozzászólás sorszáma a témában: 12 Hozzászólás témája:
3. nap (vasárnap):
Délelőtt folyamán átgurultunk Győrbe egy kis vásárlás céljával. Előtte beírtam ide a fórumra, hogy ott lesz az autó. Nagyon nem kapkodott senki. Mielőtt indultunk felhívtam SteFocus-éket, de sajnos ők családi ebédre voltak hivatalosak, és már a kanizsai talin megvizslatta Csaba RS-ét.
Győrből hazafelé bohóckodtam egy kicsit ezen a pályán. A párom kiszállt telefonálni, amíg én játszadoztam. Jó volt vele menni ezen a régi talán gokart pályán, voltak kanyarok, döntött kanyarok, egyenes szakasz, stb... Sajnos semmilyen felvétel nem készült, mert hirtelen felindulásból mentem fel erre a forgalomtól elzárt területre.
Hazaérvén vártam már az esztergomi különítményt (Dexa és Blueboy), Csirkét és Bettit. Először Csirkéék érkeztek, velük az új Spar parkolójában találkoztam, megmutattam az autót, majd mentünk egy karikát. Amikor átvettem az autót Kardos Mikitől, egy valamire hívta fel e figyelmem, hogy mielőtt tolom az autónak, mindenképpen várjam meg, hogy az olaj hőmérséklete felmenjen minimum 75 fokra. Ezt mindig be is tartom, nem volt ez másképpen akkor sem. Miután visszajöttünk a tesztkörröl, csörgött a telefon, hogy megérkeztek Blueboy-ék, velük pedig a Tesco parkolójában találkoztunk, átgurultunk Csirkéékkel. Amikor odaértünk, akkor derült ki, hogy útközben SzaB-ék is csatlakoztak hozzájuk. Szóval újabb tesztkör. A reakciókat másolom az előző hozzászólásokból:
Dexa írta:
Wow!
Eeeeez nem volt semmi. Most értem haza (blueboy köcce a fuvart ezúton is ), de még mindig pörög az agyam az eseményeken.
Köszönjük szépen Mézi a tesztköröket, hidd el, maradandó élmény volt.
Káprázatos az autó, csak úgy zabálja a métereket és tüntet, toporzékol az ember alatt, hogy még, még...
SzaB írta:
Nagyon brutális az autó! Köszönöm szépen én is lehetőséget!
blueboy írta:
Hát Mézi, mit is mondjak... Óriási élmény volt, őszintén köszönjük a tegnap jelenlévők nevében. Ez egy olyan élmény volt, ami hosszú idők múltán is eszembe fog jutni. Valószínűleg az tükrözi legjobban az élményt, hatást, amit már Dexa említett, miszerint állítólag amikor Mézi gyorsított egy jobbfajtát olyan döbbent arckifejezést vágtam mint még talán soha. Dexa! Hogy is volt ez? Próbáld leírni kérlek!
Eddig a(z előző szériás) Subaru Impreza WRX STi volt a favorit. Amióta megjelent az új RS és olvastam/láttam róla egy s mást fellépett trónkövetelőve. No a tegnap nap után letaszította az RS az Imprezát. Ha megtehetném anyagilag, 100% biztosan vennék egyet.
Csirke írta:
Mégegyszer köszönöm a lehetőséget, hogy megmutattad. Még most sem tértem magamhoz.
Már nem tudom, hogy kik ültek az autóban, amikor szembe találkoztunk egy pozsonyi rendszámú fehér RS-sel az egyik tesztkör alkalmával. Állítólag már régóta rohangál Komárom útjain, de nekem még nem volt hozzá szerencsém. (Ha a tulaj felismerné magát, és véletlenül olvassa a bejegyzést, akkor kérném, hogy vegye fel velem a kapcsolatot!) De végre most összefutottunk, villogtunk egymásnak, Ő is egyből felismerte az RS-t, és én is. Megfordultunk, majd mentünk utána, a körforgalom előtt utolértük, ahol behajtva a körforgóba farolt egy kicsit, nem tudom, hogy kézifékkel, vagy sima fékkel, de jól nézett ki, majd a körforgóból kifelé nyomott egy kövéret! Aki látott minket így egymás mögött, az szerencsésnek érezhette magát!
A tesztkörök után még beszélgettünk a parkolóban és jöttek az érdklődők. Nekik is megmutattam az autót, hiszen nem csak azért kaptam meg, hogy én autókázzam vele, hanem segítsek be egy kicsit a PR-ba. Mi lenne jobb reklám, mint a hétköznapi embereknek megmutatni a fenevadat?
Röviden ez történt a harmadik napon. Remélem a szerencsések valóban jól érezték magukat, és elnézést a leányzóktól, hogy nekik nem tudtam programmal szolgálni, csak az uraiknak. Örültem a találkozásnak, és annak, hogy átgurultatok Komáromba egy találkozásra. _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.20 08:48:32 Hozzászólás sorszáma a témában: 13 Hozzászólás témája:
4. nap (hétfő):
Korán keltem, mert autóval jöttem be dolgozni, így legalább volt lehetőségem autópályára vinni a fenevadat, ahol kicsit otthon érezhette magát. Persze a pályára hajtás előtt megvettem a "matricát" (tudom, hogy már nem ez a neve, de így mindeki tudja, miről van szó). Sorbanálláskor levadásztam az Autó-Motor aktuális számát, amiben tesztelték azt az autót, ami most nálam van. A pénztárnál a fickó megjegyezte, hogy Ő ezzel a zöld autóval menne haza. Én meg azt gondoltam, hogy az nem fog menni, mert ez a fenevad most nálam van, és én nem adom! Fizetés után irány az autópálya.
Első észrevétel, hogy az autók közé történő besorolásnak semmi akadálya nincs, mert úgy megy az autó, hogy ezzel nem is lehet gond. Gondolom az autó kinézetének és színének köszönhetően a többi vezető még előzékeny is volt.
Ha gyorsan megyünk az autóval, és kisebb szintkülönbségekre hajtunk rá az autópályán (ami nem üt), akkor bizony belső szerveink megérzik ezt, mintha fel és alá mozognának odabent. Eleinte rosszul éltem meg, de mostmár hozzászoktam.
Beérve a munkahelyemre, beparkoltam a mélygarázs -2. szintjére. Aztán elkezdődött a nap, jöttek a munkatársak, stb., hogy megnéznék a fenevadat. Természetesen itt is megvoltak a tesztkörök. Volt, aki ujjongott, mint egy kisgyerek, volt aki kicsit félt, és volt, akinek nem kellene!
csipu írta:
Volt szerencsem Mezi mesterrel egy korre, hat berosaltam.
A hatso ulesen ultem, es azt hittem vegem van.
Nincs ra szo hogy megy, hogy all meg.
Egy dolog biztos, ilyen kocsi nem kell. Ez nekem tul sok.
Az elmeny felejthetetlen, kossz Mezi
És van abban valami, amit csipu írt, ha ilyen autód van, nehéz megállni, hogy ne hozd elő belőle az erőt, már ha értitek, mire célzok.
Hazafelé a hegyeken át menten, a II. kerületen keresztül, mert nagy volt a forgalom a belvárosban. Aki tudja, hogy milyen rosszak az utak odafent, az tudja, hogy igen tudnak ütni. Így volt ez nálam is, nagyon rázott az autó. Tehát ezt negatívumnak jegyezném fel, viszont ez a peres gumiknak, a hatalmas felninek (19 colos) és a kemény futóműnek tudható be, amit minden autó produkálna ilyen feltételek mellett. Gyorsan hozzáteszem, hogy az én Focusomhoz képest nem volt egetverő különbség, de azért féltettem a fenevadat odafent.
Annyit talán megjegyeznék, hogy ilyen utakra nem nagyon ajánlanám az RS-t, de ahol jobb utak vannak, oda igen. Például Komáromban tökéletes akár mindennapi használatra is.
Általánosságban annyit, hogy a kuplung keményebb, mint az én autómban, viszont hamarabb fűti az utasteret, jobb a fékje, és iszonyatosan tapad az útra. A gombnyomásos indítás, a passzív kulcs hihetetlen dolgok számomra!
Igazából az egész autót kulcs nélkül tudod kezelni, se az indításhoz, se a záráshoz, se a nyitáshoz nem kell kulcs. Flex már annyira hozzászokott, hogy már el se nagyon tudná képzelni, hogy újra kulcsos autója legyen!
Hazafelé szintén autópályán jöttem, szép nyugisan. A jelenleg fogyasztás 13.5 liter között alakul. A pontos értéket a következő tankoláskor fogom megtudni. _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.20 10:21:20 Hozzászólás sorszáma a témában: 14 Hozzászólás témája:
blueboy írta:
... Valószínűleg az tükrözi legjobban az élményt, hatást, amit már Dexa említett, miszerint állítólag amikor Mézi gyorsított egy jobbfajtát olyan döbbent arckifejezést vágtam mint még talán soha. Dexa! Hogy is volt ez? Próbáld leírni kérlek! ...
Bizonyos infók 50 évre titkosítottá váltak.
De annyit azért mondhatok, hogy a tütű elég alaposan szedi a pacskert. A fentebb említett rész annyit takarna, hogy kocsiban lájtosan ücsörgünk, kényelmes hétvégi ótózásnak is elmenne, csak kicsit duruzsolóbbak a hanghatások. Ekkor Mézi kolléga oda pörkölt a fenevad szájának, 2-3-4... még mindig lapulunk bele egyre jobban az ülésbe... felmerül már a kérdés, hogy feszítővassal ki fog minket kiaprikálni az ülésekből... Az arckifejezésekkel kapcsolatosan: Mézi: jobban nem tudnám jellemezni az adott arckifejezését, mikor kicsit oldalra fordult, mint ezzel a hangulatjellel ---> , aszem ez sok mindent elárul. SzaB kolléga: mint ha egy O betűt akarna kimondani, de már Á-t mondd... ÁÁÁÁÁÁÁ blueboy kolléga: pont akkor oldalra fordultam, mert azok a hanghatások is az utastérben, ahogy morog az ember alatt a kocsi, mondom oldalra fordulva még jobban ráhasalok a hanghatásokra is, mert féééélelmetesen tetszett... naszal blueboy kolléga meg ott lapul mindannyiunkkal együtt bele az ülésbe, csillogó tekintettel, mint amikor a kisgyerek az első matchbox-ával játszhatott éppen, közben össze szorított száj, egyre inkább kikerekedő szemek, aztán vhogy ő is elért az Á-s fázisig mondani valóban. Utána mint ha vmit mondani akart volna, de elég elnyújtott volt a száján ez az Á-s fázis, mivel vhogy nem tudott semmit sem mondani. De amint az ülés tapadását megvizslattuk, meg hogy a bordáim, kulcscsontom hogy tudnak elérni a frontból a háttámlához néhány mp alatt, akkor már mindannyiunknak megeredt a nyelve. Mézi kolléga azért gondolt arra is, hogy nehogy deformált csontokkal legyünk kénytelenek haza indulni, ezért a bizti övnek neki feszülve vissza rendeződtek a csontok, porcikák. Javítsatok ki kérlek, ha vhol a véletlen folytán eltértem volna a valóságtól. Ééééés köcce Mézi mindezt, fenomenális vót. _________________ Focus II Sport
&
Focus II Trend
...mi kellhetne még...?
Elküldve:
2009.10.20 12:56:47 Hozzászólás sorszáma a témában: 15 Hozzászólás témája:
Nah ms volt esélyem bepofátlankodni Mézi kollega mögé az almaződ csodába. Kicsit furcsa volt utána harmad annyi lóval gazdálkodni. Nagyon jól húz hátul is kényelmes. Köszönöm szépen a fuvart egy élmény volt. _________________
Elküldve:
2009.10.20 14:07:24 Hozzászólás sorszáma a témában: 16 Hozzászólás témája:
Nos hát igen.. amúgy a színe szebb élőben mint képeken és a hangja is sokkal ütősebb mint a képeken .
Sajnos sokat nem tudtunk vele menni, de ez az egy kör is nagyon jól esett! Tényleg állati A GÉP!!
Mézinek ismételten köszönöm a lehetőséget!!
kardhal írta:
Nah ms volt esélyem bepofátlankodni Mézi kollega mögé az almaződ csodába. Kicsit furcsa volt utána harmad annyi lóval gazdálkodni. Nagyon jól húz hátul is kényelmes. Köszönöm szépen a fuvart egy élmény volt.
Elküldve:
2009.10.20 14:28:39 Hozzászólás sorszáma a témában: 17 Hozzászólás témája:
davez írta:
Nos hát igen.. amúgy a színe szebb élőben mint képeken és a hangja is sokkal ütősebb mint a képeken .
Sajnos sokat nem tudtunk vele menni, de ez az egy kör is nagyon jól esett! Tényleg állati A GÉP!!
Mézinek ismételten köszönöm a lehetőséget!!
kardhal írta:
Nah ms volt esélyem bepofátlankodni Mézi kollega mögé az almaződ csodába. Kicsit furcsa volt utána harmad annyi lóval gazdálkodni. Nagyon jól húz hátul is kényelmes. Köszönöm szépen a fuvart egy élmény volt.
Csak csatlakozni tudok az előttem szolokhoz!! A kocsi tényleg szép és jól megy!!
Mégegyszer köszönjük Mi is Mézinek!!! _________________ Normális vagyok megmondták a hangok is !
Elküldve:
2009.10.21 21:19:41 Hozzászólás sorszáma a témában: 19 Hozzászólás témája:
5. nap (kedd):
Ma is korán keltem, mert bepakoltam, indulunk haza. Kiálltam a fenevaddal a garázsból, hogy melegítsem, így volt alkalmam kipróbálni, hogy járó motornál be tudom-e zárni az autót a kilincsen lévő mikrokapcsolóval, hát nem lehetett. Szóval nem tudod reggelente megjátszani egy RS-sel az utcán, hogy beindítod melegíteni az autót, majd bezárod, és felmész még egy csésze kávéra, vagy teára a jó meleg lakásodba. Az autót akkor sem tudod bezárni, ha a passzív kulcs az utastérben van.
Bepakoltunk, majd elvittem Tündét a munkahelyére, majd irány az én munkahelyem. Útközben ködölt valami az autópályán, így bekapcsoltam az ablaktörlőt, beállítottam szakaszosra, ott is a leghosszabbra. Hát, egy idő után folyamatosan törölt szakaszos állapotban is, ami azért zavaró volt. De lehet, hogy ez sebesség alapján állítódott be, nem tudom. Közben megnéztem a kézikönyvet, a szakaszos állásban egyidejűleg az automata törlés lehetőség is elérhető, tehát nálam ez a funkció okozta a furcsaságokat. 8 óra körül értem be, előtte volt a szokásos araszolgatás az M1-M7 közös szakaszán. Miután beértem, ismét kezdődött a műsor, kis meló, majd tesztelés újra... Délben kimentem az Auchan parkolóba, ahol már vártak páran (___O_I_L___, davez, kardhal), majd nem sokkal később megérkezett Peti77, aki otvoslajosnak tett némi szívességet.
Ismét egy pár idézet:
kardhal írta:
Nah ms volt esélyem bepofátlankodni Mézi kollega mögé az almaződ csodába. Kicsit furcsa volt utána harmad annyi lóval gazdálkodni. Nagyon jól húz hátul is kényelmes. Köszönöm szépen a fuvart egy élmény volt.
davez írta:
Nos hát igen.. amúgy a színe szebb élőben mint képeken és a hangja is sokkal ütősebb mint a képeken.
Sajnos sokat nem tudtunk vele menni, de ez az egy kör is nagyon jól esett! Tényleg állati A GÉP!!
___O_I_L___ írta:
Csak csatlakozni tudok az előttem szolokhoz!! A kocsi tényleg szép és jól megy!!
Most csak kis körre futotta a tesztek alkalmával, de már most előrebocsátom, hogy ha jön csekk, akkor ti (mindenki, akit eddig vittem, vagy a jövőben viszek) fogjátok összedobni, megbeszéltük?!
Hazaindulás előtt megitattam a fenevadat, ahol a kutas srác már ugrott az ablakmosóhoz, és már takarította is a szélvédőt. Még a visszapillantókat is megtakarította. Megkérdezte, hogy lefényképezheti-e, természetesen igent mondtam. A kúton két emberke azon elmélkedett, hogy a diffúzor gyári-e, jelentem igen, ezen a fenevadon minden gyári! Délután 3-kor vettem fel a párom a Déli Pályaudvarnál, majd irány az M5-Szeged-Tótkomlós útvonal. Az M5 elején még kiugrottunk a Tesco parkolóba, ahol egy barátommal találkoztunk, aki megnézte az autót. Ő most Németországban dolgozik (az anyacégünknél), így ritkán találkozunk. Neki is tetszett a fenevad. Bár az Ő gépe sem rossz, sőt... (BMW 320d) Tovább folytattuk utunkat az M5-ön, majd telefonált etele, hogy mikor érünk a Szeged utáni Mol kúthoz. Egyeztettünk, majd 17.15 körül értünk oda, ahol kis várakozás után megérkezett etele is. Egy rövid eszmecsere és fenevad mustra után folytattuk utunkat. Megjegyzem, hogy a szegedi Hovány szalon előtt áll egymás mellett egy narancs ST és egy zöld RS. Szépek, akárcsak Flex autója és a fenevad az első pár képen a BLOG albumjában.
6 óra magasságában értünk haza Tótkomlósra, majd jött egy újabb tesztkör, ahol kipróbáltuk, hogy menet közben kikapcsolható-e a motor, hiszen egy véletlen gombnyomás becsúszhat bármikor. Ha hiszitek, a nem, az autót le lehet állítani menet közben, persze nem az első gombnyomásra, hanem csak kb. a 3.-ra sikerült. Még ki kell derítenem pontosan, hogy mi miatt is állt le a motor akkor és ott. Mindenesetre veszélyes volt a helyzet, bár nem volt senki az úton, de a leállításkor elmegy minden világítás az autón, tehát kivilágítatlanul gurultunk tovább, majd azonnal indítottam a motort újra. Ez egy valóban új élmény volt. _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.21 21:27:42 Hozzászólás sorszáma a témában: 20 Hozzászólás témája:
Szerintem lesz egy cikk hamarosan a Focus II kényelmi extráiról, én azt hittem hogy csak nekem ennyire újak ezek mert sokáig hajtottam az ST170-et és minden Focus II-ben benne van, de Mézinek Focus II-je van és neki is újdonságok. Ilyenek pl a kulcsnélküli üzemmód, esőérzékelős ablaktörlő, Bluetooth kihangosító hangvezérléssel, nálam még van a nagy érintőképernyős navi is, az megérne egy külön cikket is. Sőt, lesz egy cikk a Bluetooth kihangosító cseréjéről Bluetooth+USB cserére, minden gyári csak az enyémben nem volt USB-ről való zenehallgatás és hiányzik, hát most megvettem mindent hozzá. Akkor most így karácsonyig meg is van a program...
Elküldve:
2009.10.21 22:07:28 Hozzászólás sorszáma a témában: 21 Hozzászólás témája:
6. nap (szerda):
Reggel ismét korán keltem, ma Békéscsabára kellett mennem a volt középiskolámba. Orosháza felé mentem, egyrészt, mert Orosházától Békéscsabáig aránylag jó az út, és a párom húgát is bevittem dolgozni Orosházára. Hát sajnos Tótkomlóstól az út botrányos Orosházáig, ezért ezt az útszakaszt megtenni borzalmas volt. Nagyon rázta a belső szerveimet a fenevad.
Beértem Békéscsabára elintéztem a dolgaimat, majd egy kis késéssel, de odaértem a megbeszélt találkára a Tesco parkolójába, ahol már vártak (dorel1, bringoa, Sissi + tesója + fodrásza ). Eldumálgattunk, fotózott a debreceni különítmény, fáztunk, majd teszteltünk. Utána még elgurultam Sissivel egy kis privát megbeszélésre, de ne gondoljatok semmi rosszra! Sajnos ez a megbeszélés jobban elhúzódott, mint ahogy terveztem, ezért Tünde már nagyon aggódott értem. Már azt hitte, hogy valami történt velem a fenevad nyergében. Hazafelé megtankoltam ismét a fenevadat, be akartam zárni az ajtót, hogy fizessek, de nem működött a bezárás a mikrokapcsoló segítségével. Elkezdtem gondolkodni, amikor is rájöttem, hogy a passzív kulcs bent van az utastér belsejében a kabátom zsebében. Kivettem onnan, és már tudtam is zárni az ajtót! Miután hazaértem, pakoltam egy kis téglát, pihentem egy kicsit, majd megautókáztattam Norman-t is, neki is tetszett a fenevad! Viszont megállapítottuk, hogy a kormánynál a kulcs helyére tett vakdugó elég neccesen néz ki. _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.21 22:30:31 Hozzászólás sorszáma a témában: 22 Hozzászólás témája:
Mézi! Nagyon szépen köszönjük, hogy testületileg kivonulhattunk gyönyörködni!
Látnotok kellett volna a Dorelék arcát amikor kiszáltak a tesztkör után...
Döbbent némaság, majd széles mosollyal "Aztaaa...", " Húúú...", "Hát öööö izé... "
Részemről annyit tenék hozzá, hogy a gyomrom már nagyjából a helyére került...
A korábbi élménybeszámolóitok alapján nagyjából sejthettem volna, hogy milyen lesz, de az a "Nem hiszem el!" kategória... úgyhogy aki teheti menjen vele egy kört, majd vegye meg! _________________ "A kudarc egy alkalom az intelligensebb újrakezdésre." Henry Ford
Elküldve:
2009.10.21 22:48:36 Hozzászólás sorszáma a témában: 23 Hozzászólás témája:
Master Mézi!
Nagyon szépen köszönjük, hogy részesei lehettünk ezen kiváló blognak!
A tesztkörök mindent alátámasztottak! A Focus RS 2009 egy rendkívüli ETALON a fenevadak között! -amit elsőkeréken aszfaltra lehet vinni azt bőven tudja!
A forgatónyomaték - lóerő páros már-már indokolná az összkerekes hajtásláncot. (node, majd a tunerek...)
Focus forever! _________________ Az éttermek dohányzó és nem dohányzó részre osztása annyit ér, mintha a strandon a medencét belevizelős és nem belevizelős részre osztanák.
Elküldve:
2009.10.22 19:41:07 Hozzászólás sorszáma a témában: 24 Hozzászólás témája:
Megírom én is a tapasztalataimat. Nekem is sikerült részt vennem egy teszt körben. Kösz még egyszer Mézi.
Nagyon szép. Sőt gyönyörű. Nekem a kék jobban bejön. Szolidabb. Az már csak akkor feltűnő amikor füstöl a gumi. Vagy a seggét nézik, mert lemaradtak.
A beszállás kicsit furcsa volt a Recaro ülések miatt. Úgy éreztem, hogy kicsit szorítja a hátam (elég nagy van). Egészen addig foglalkoztam ezzel, amíg a lóerők az ülésbe nem préseltek.
Megküzdöttem az övvel. (öt ajtóshoz szoktam)
Szépen indul. Tetszik a start gomb. Kellemesen duruzsol. A kipufogó igazából csak a fordulatszám visszaesésekor hallatja a hangját. Menet közben inkább a szívóhangot lehet hallani.
Kapásból szerelmes lettem a lóerőkbe. Brutális.
Kérdeztem Mézit, mennyire hajtotta meg. Azt mondja ez volt a legtöbb: XXX km/h. (Ez még vasárnap volt). Nem lehetett mást érezni, csak gyorsul présel gyorsul présel gyorsul présel.
A futómű kellemesen kemény. Meglepődtem, hogy milyen könnyen vett egy 2-3 cm-rel alacsonyabban fekvő fedlapot. Azt gondoltam, hogy jobban dobál majd, de semmi extra. Király volt. Hiába, Fordék tudnak fútóművet csinálni.
A legdurvább az volt az egészben, hogy a körútról visszafelé utolértünk egy fehér színű RS-t. Durva volt. Egyikben ülünk, és figyeljük a másikat. A kedves pilóta nyomott is egy kézifékest a körforgalomban. Durva volt.
Sikerült megörökíteni az arcokat Dexa
A kulcs helyére tett vakdugó (nem nagyon hiszem el, hogy nem telt egy normális takarólemezre)
Elküldve:
2009.10.22 21:01:14 Hozzászólás sorszáma a témában: 25 Hozzászólás témája:
7. nap (csütörtök):
Ma semmi izgalmas nem történt, pontosabban a szokásos, még mindig tesztkörök, kis helyi autókázás, alig futottam pár kilométert a fenevaddal. De mint minden állatot, ezt is meg kell sétáltatni, mert kéri, szinte könyörög érte.
Séta közben megfordultak utána az emberek, gyorsan előkerült a fényképezős mobil, és néha össze is súgtak a hátunk mögött. De így van ez rendjén, ha az ember egy 305 lóerős fenevaddal közlekedik.
A délután folyamán bekapcsolt a fenevad riasztója, de a hangja nagyon vicces, szinte bizarr. Nem tudtam mire vélni a riasztó bekapcsolását, kinyitottam, a riasztó elhallgatott, de nem láttam senkit a közelben, viszont belül repkedett egy légy. Lehet, hogy az nem tetszett a térérzékelős riasztónak? Nem tudom, de a riasztó olyan halk, hogy egy távolabb lévő lakásban, vagy focimeccs közben tuti nem hallod meg. Ha jól rémlik, akkor szimplán a dudára van rákötve a riasztó. Ugyanez van az én autómban is, de a fenevad ára több, mint duplája, mint az én autóm eredeti ára, ezért gondoltam, hogy itt már csak tettek bele egy normális kürtöt a riasztóra, hát tévedtem. _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.23 07:15:12 Hozzászólás sorszáma a témában: 26 Hozzászólás témája:
kelemenrobert írta:
Flex írta:
Mézi írta:
7. nap (csütörtök):
Ma semmi izgalmas nem történt, pontosabban a szokásos, még mindig tesztkörök, kis helyi autókázás, alig futottam pár kilométert a fenevaddal. De mint minden állatot, ezt is meg kell sétáltatni, mert kéri, szinte könyörög érte.
Séta közben megfordultak utána az emberek, gyorsan előkerült a fényképezős mobil, és néha össze is súgtak a hátunk mögött. De így van ez rendjén, ha az ember egy 305 lóerős fenevaddal közlekedik.
Hogy őszinte legyek: sz*r lesz neked visszaülni a saját autódba
Ez a szomorú valóság..
megmondom őszintén én sem szívesen ülnék vissza bármelyik régebbi autómba. nagyon megszerettem, élvezet vele közlekedni
Beültünk, én háta Mézi mögé, mellettem Race, Dzsana az anyósülésben, és amikor elindultunk ott a Tesco-parkolón belül, rögtön valami kapaszkodót kerestem, és nem is mertem előrenézni, hogy vajon megállunk-e az oszlopsor előtt vagy mind felkenődünk rá
Aztán nem kenődtünk fel, hanem szépen bevettük a kanyart, és amin nagyon meglepődtem, hogy nem is annyira kellett az a kapaszkodó, egész stabilan ültünk belül, és iszonyúan csendben voltunk...
Aztán a parkolóból kifelé jött a körforgalom, ezt már megkockáztattam kapaszkodás nélkül, de ami ezután jött a Móravárosi körúton... Nos Race az ebédjét emlegette, meg a szokásos megjegyzéseit pufogtatta , én nem nagyon tudtam megszólalni, csak lapultam, és próbáltam magamban rögzíteni a Fenevad hangját, valamint lélekben felkészülni az újabb fékezésre.
Visszafelé megint volt némi kapaszkodási kényszerem, megszólalni még mindig nem nagyon tudtam, csak odasúgtam Race-nek: ez tényleg fenevad!
Aztán kiszállás után szagolgattuk a gumikat, hallgattuk a brummogást, és nézegettük a jószág apró részleteit.
Minden szempontból nagy élmény volt: köszönjük Mézi! _________________ If everything seems under control, you're just not going fast enough.
Mario Andretti, Formula One racing driver
Elküldve:
2009.10.23 18:33:36 Hozzászólás sorszáma a témában: 28 Hozzászólás témája:
Vicces autó. Ja, Mézi, képzeld, újra tudok járni _________________ Miért legyek a mennyben második,
ha lehetek a pokolban első?
C-Max 1,6 tdci - A mi autónk.
Elküldve:
2009.10.23 20:33:17 Hozzászólás sorszáma a témában: 30 Hozzászólás témája:
8. nap (péntek):
Ma a délelőtt folyamán Tótkomlóson autókáztam, majd kora délután indultunk vissza Komáromba. Menet közben leengedtem egy kicsit a bal első ablakot, majd amikor egy kisebb kátyúba mentem, olyan hangot adott az üveg, mintha alul kalapáccsal felfelé ütötték volna. Gyorsan felhúztam az ablakot, mivel felhúzott ablaknál nem tapasztaltam ezt a problémát. Később még egyszer hallottam a hangot, így ismét megint felhúztam teljesen az ablakot. Szegeden megálltunk bátyáméknál, hogy meglátogassuk a keresztfiunkat, majd indultunk a megbeszélt találkapontra, ahol már várt minket Race-Face és Dzsana. Race-Face-től gyorsan elkértem pár matricát, amit még mindig nem sikerult postara adnia, amit mar nem is fog megtenni, mert már nálam vannak. Nem sokkal később megérkezett Ramóna is. Megnézték az autót, majd mentünk egy kis tesztkört.
ramona írta:
Beültünk, én háta Mézi mögé, mellettem Race, Dzsana az anyósülésben, és amikor elindultunk ott a Tesco-parkolón belül, rögtön valami kapaszkodót kerestem, és nem is mertem előrenézni, hogy vajon megállunk-e az oszlopsor előtt vagy mind felkenődünk rá
Aztán nem kenődtünk fel, hanem szépen bevettük a kanyart, és amin nagyon meglepődtem, hogy nem is annyira kellett az a kapaszkodó, egész stabilan ültünk belül, és iszonyúan csendben voltunk...
Aztán a parkolóból kifelé jött a körforgalom, ezt már megkockáztattam kapaszkodás nélkül, de ami ezután jött a Móravárosi körúton... Nos Race az ebédjét emlegette, meg a szokásos megjegyzéseit pufogtatta , én nem nagyon tudtam megszólalni, csak lapultam, és próbáltam magamban rögzíteni a Fenevad hangját, valamint lélekben felkészülni az újabb fékezésre.
Visszafelé megint volt némi kapaszkodási kényszerem, megszólalni még mindig nem nagyon tudtam, csak odasúgtam Race-nek: ez tényleg fenevad!
Aztán kiszállás után szagolgattuk a gumikat, hallgattuk a brummogást, és nézegettük a jószág apró részleteit.
Minden szempontból nagy élmény volt: köszönjük Mézi!
Race-Face írta:
Vicces autó. Ja, Mézi, képzeld, újra tudok járni
A tesztkör után folytattuk utunkat Komárom felé, Kimentem a főútra, lenyomtam egy kis naftát a fenevad torkán, amikor egy kedves robogós jelzett, hogy csak óvatosan, fenevad vadász az úton. Így is volt, egy kedves rendőr úriember a szolgálati Focusával leparkolt egy balra kanyarodó sáv végén, úgy, hogy más azt ne tudja igénybe venni. Bár igazából nem volt semmi balra, ezért nem is zavart senkit, hogy ott parkol. Pár méterrel odébb begurultam megitatni a fenevadat, és vettem pályamatricát is. A benzinkúton odajött egy úriember engedélyt kérni a fotózásra, mert a fiának ez a kedvenc autója. A srácnak valóban jó ízlése van.
A fenevad fogyasztási adatait továbbra is itt követhetitek figyelemmel:
A benzinkútról kifelé egy másik rendőr (Focussal) ment el előttünk abba az irányba, amerre mi is mentünk. Szépen felvettük a ritmust, beálltunk mögé, majd jött egy piros jelzés egy vasúti átkelőnél. A rendőrbácsi leengedte az ablakot, gondolom kíváncsi volt a fenevad üvöltésére, de mivel ez egy szolíd fenevad, így nem sok mindent hallhatott. Folytattuk utunkat kifelé Szegedról az autópálya irányába, jött egy 60-as tábla, ahol is a rendőrbácsi a példamutatást sutba dobva elkezdte bőszen előzni a sort. Elértünk a sorral egy körforgalomhoz, ahol is megtorpatunk egy kicsit. Nem tudtam mire vélni a dolgot. A helyzet az, hogy a rendőrbácsi megállt a körforgalom előtt, feltartotta a sorunkat, majd padlógázzal, kerékcsikorgás mellett tovább haladt... Elértük az autópályát, felhajtottunk rá, és 130km/h-ás sebességgel elindultunk Komárom felé. Rossz volt nézni, hogy off-os autók hogy húznak el mellettünk, és a fenevad könyörgött, hogy menjünk mi is, de nem. Türtőztettem magam, mivel meg akarom nézni, hogy normál tempó mellett milyen a fogyasztás. Az autópályán a megengedett legnagyobb sebesség mellett a fogyasztás kevesebb, mint 10L/100km! Sajnos holnap újabb tesztkör, de azt megpróbálom rövidre fogni, hogy ne nagyon zavarjon be a fogyasztásba. Dunaharasztiba még egy kicsit ki kellett ugranunk, mivel ott béreltem egy tappancsot, amivel egy kamera lesz rögzítve a fenevadra. A helyszínen kiderült, hogy az úriembernek is Focusa van, mégpedig egy Focus 2 kombija. Mostanában nem látogatja az oldalt sajnálatos módon. A kis kitérő után folytattuk utunkat Komáromba, utána már semmi érdekes nem történt. _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.24 08:40:45 Hozzászólás sorszáma a témában: 31 Hozzászólás témája:
9. nap (szombat):
Ismét korán indult a nap, elvittem páromat az egyetemre. Majd bevásároltam egy kicsit, mert láttam, hogy még bőven belefér a találkozó előtt. Sajnálatos módon ma reggel esőre ébredtünk, ami azóta is esik.
8.30-ra elmentem ismét a Tesco parkolóba, ahol már KAREM, pityufocus vártak rám. DaveID dobott egy SMS-t, hogy késnek pár percet, így első körben a srácokkal mentem, majd megérkeztek DaveID-ék is. Hát neki sem volt olcsó mulatság az RS mustra.
KAREM felvetette, hogy szerinte nem is ráz annyira a fenevad, és ez valóban így van, mint ahogy már írtam is, ha normál utakon közlekedik vele az ember, vagy csak kissé rossz a minősége, úgy a fenevaddal történő közlekedés élvezetes is lehet, ellenben a békés megyei közlekedésre már erősen nem ajánlott a fenevad.
Mivel esett az eső, így ki tudtam próbálni, hogy a fenevadnak megvan-e még az a betegsége, mint az én autómnak, nevezetesen, ha esőben felnyitod a csomagtartót, akkor beömlik-e az eső a csomagtérbe. Jelentem, NINCS! Kijavították, pontosabban egy kis trükköt alkalmaztak. A hátsó szélvédő két szélére ráhúztak egy-egy gumi sínt, ami nem engedi, hogy a szélvédőről a víz oldalt távozzon, hanem szépen végigvezeti az oldalán, majd a kasztnira csurog rá. Szóval, mi is alkalmazhatjuk ezt a megoldást, csak meg kell nézni, hogy ez nálunk hogyan kivitelezhető.
Vizes kabátban nem ajánlott beülni a fenevadba, mert a Recaro kagylóülések gyorsan magukba szívják a vizet.
Dél előtt csörgött Criss, hogy úton vannak, így délután 1 óra magasságában találkoztam velük is. Nyomtunk egy gyors tesztkört, így a tesztkörök után a fogyasztás felment 11 liter fölé, holott 9,7 volt az átlagom még előtte (a fed.comp. szerint). Ahogy elbúcsúztam Criss-éktől, mentem a páromért az egyetemre. Ahogy hazaértünk, útirányként felvettük Ácsot, ahol meglátogattuk barátainkat, majd innen mentünk Révkomáromba -> újabb tesztkörök. Délután 5 óra magasságában elmentem tankolni, mert megint kiszáradt a torka a fenevadnak. Egyúttal próbáltam lemosni, de nem ment, úgyhogy holnap reggel keresek egy autómosót Budapesten, hiszen HOLNAP FORGATÁS!
Aki tud kézi autómosót, ami vasárnap már reggel 7-től nyitva van (esetleg non-stop), és valahol az M1-M7 szakasza és a Petőfi híd között van, akkor az ne fogja vissza magát! _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.24 17:00:36 Hozzászólás sorszáma a témában: 33 Hozzászólás témája:
Én is szeretném még egyszer megköszönni, hogy elkerültél arra miattunk, és megcsodálhattuk, kipróbálhattuk a gépet, ritkán kerül ennyire közel a mezei polgár egy ilyen géphez. _________________ Dzsana focusa
Elküldve:
2009.10.24 18:21:04 Hozzászólás sorszáma a témában: 34 Hozzászólás témája:
Sziasztok!Én is hozzászólnék mint szerencsés ki ülhettem ebben az autóban Mézi kolléga mellett...brutális gyorsulás,félelmetes fékrendszer,kellemesen duruzsoló motor még nagyobb fordulatnál is,külsőre kegyetlen élőben(is),a vakdugó tényleg elég necces,de szívesen elnézegetném reggelente induláskor
Még egyszer köszi Mézi
Elküldve:
2009.10.25 08:07:09 Hozzászólás sorszáma a témában: 35 Hozzászólás témája:
Mézi írta:
... Elértük az autópályát, felhajtottunk rá, és 130km/h-ás sebességgel elindultunk Komárom felé. Rossz volt nézni, hogy off-os autók hogy húznak el mellettünk, és a fenevad könyörgött, hogy menjünk mi is, de nem. Türtőztettem magam, mivel meg akarom nézni, hogy normál tempó mellett milyen a fogyasztás. Az autópályán a megengedett legnagyobb sebesség mellett a fogyasztás kevesebb, mint 10L/100km!
Mézi, le a kalappal előtted. Sokunk erre nem lenne képes! Tudom... a tesztadatok... _________________ Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak.
Vulkán albuma
Elküldve:
2009.10.25 18:13:39 Hozzászólás sorszáma a témában: 37 Hozzászólás témája:
Ma 8-kor az A38 hajó előtt láttam parkolni egy zöld RS-t és vele szemben egy narancssárga ST-t. 11-kor, mikor jöttem visszafelé, egymás után jöttek velem szemben a budai alsó rakparton; az ST tetőablakából valaki vadul filmezte az RS-t.
Netán Ti voltatok?
Mézi írta:
...holnap reggel keresek egy autómosót Budapesten, hiszen HOLNAP FORGATÁS!
Aki tud kézi autómosót, ami vasárnap már reggel 7-től nyitva van (esetleg non-stop), és valahol az M1-M7 szakasza és a Petőfi híd között van, akkor az ne fogja vissza magát!
Elküldve:
2009.10.25 18:17:44 Hozzászólás sorszáma a témában: 38 Hozzászólás témája:
Balázs írta:
Ma 8-kor az A38 hajó előtt láttam parkolni egy zöld RS-t és vele szemben egy narancssárga ST-t. 11-kor, mikor jöttem visszafelé, egymás után jöttek velem szemben a budai alsó rakparton; az ST tetőablakából valaki vadul filmezte az RS-t.
Netán Ti voltatok?
Mézi írta:
...holnap reggel keresek egy autómosót Budapesten, hiszen HOLNAP FORGATÁS!
Aki tud kézi autómosót, ami vasárnap már reggel 7-től nyitva van (esetleg non-stop), és valahol az M1-M7 szakasza és a Petőfi híd között van, akkor az ne fogja vissza magát!
Mi. A mai zárónapon készült egy film, beletelik még majd pár napba mire végleges állapotba kerül. Mézi majd ír többet róla.
Elküldve:
2009.10.25 18:23:16 Hozzászólás sorszáma a témában: 39 Hozzászólás témája:
Flex írta:
Mi. A mai zárónapon készült egy film, beletelik még majd pár napba mire végleges állapotba kerül. Mézi majd ír többet róla.
A tetőablakban filmező ember messziről elég érdekes látvány volt! Azt hittem valami harckocsi jön szembe. _________________ 2,0 TDCi Titanium kombi + az exek
Elküldve:
2009.10.25 18:59:33 Hozzászólás sorszáma a témában: 40 Hozzászólás témája:
Balázs írta:
Flex írta:
Mi. A mai zárónapon készült egy film, beletelik még majd pár napba mire végleges állapotba kerül. Mézi majd ír többet róla.
A tetőablakban filmező ember messziről elég érdekes látvány volt! Azt hittem valami harckocsi jön szembe.
Nem irigyeltem, mert 13 fokban 60-nal filmezett előrefelé, azt mondta semmit se látott a könnyeitől Hátrafelé már kicsit könnyebb volt. Profi operatőr profi cuccokkal, de ez is a munka része
Elküldve:
2009.10.25 22:33:11 Hozzászólás sorszáma a témában: 42 Hozzászólás témája:
Fel oraja ertem haza a mai forgatasrol, lenullaztam magam. Majd holnap megirom a beszamolot, es feltoltom a kepeket, ha mar kicsit feltoltodtem, addig legyetek turelemmel.
Elküldve:
2009.10.26 00:07:49 Hozzászólás sorszáma a témában: 43 Hozzászólás témája:
Mézi írta:
8.30-ra elmentem ismét a Tesco parkolóba, ahol már KAREM, pityufocus vártak rám. DaveID dobott egy SMS-t, hogy késnek pár percet, így első körben a srácokkal mentem, majd megérkeztek DaveID-ék is. Hát neki sem volt olcsó mulatság az RS mustra.
Sziasztok!
Számunkra is felemelő élmény volt megízlelni, hogy milyen fürgén tudja szedni a tappancsait a (béka)ződ fenevad... Azt hiszem, többet nem is kell hozzáfűznöm, csak a blogon már olyan sokszor ismételt mondatokat tudnám még egyszer elsütni
Ami talán érdekes lehet: egyszer még régen volt szerencsém utazni a korábbi RS-ben is, hát ahhoz képest ez szerintem csendesebb és úgy az utazási komfortot tekintve szolidabb, abban sokkal inkább éreztem a ralliautós feelinget, a kipufogó folyton durrogott, a turbó süvített, stb. Szerintem ebben sokkal később fájdulna meg a fejem Mondjuk ha ilyen autóm lenne és csak többnyire ketten utaznánk, akkor lehet, hogy elgondolkodnék a négypontos öv felszerelésén A Recaro alkalmas rá, csak hátul kellene találni megfelelő rögzítőpontokat...
Ezúttal is köszönjük Mézinek a lehetőséget, hogy megtapogathattuk az európai Ford eddigi legerősebb modelljét, tényleg olyan ütős mint amilyenre számítottunk!!!
Ami a költségeket illeti, sajnos, mivel siettünk a reggeli találka helyszínére, Komáromban a szlovák rendőrök videofelvételen is megörökítették ámokfutásunkat, amit egyébként 100 euróval jutalmaztak (300-ról indult...)
Elküldve:
2009.10.26 15:17:33 Hozzászólás sorszáma a témában: 44 Hozzászólás témája:
Mézi bá, köszönöm szépen a tesztkört én is, komoly kis fenevad ez a gép! Én tényleg nagyon kíváncsi voltam hogy mennyire is keményre van hangolva a futóműve a kicsinek, de nagyon meglepett, feszes - de nem üt annyira mint vártam, TÖKÉLETESEN el van találva, hiába, FORDék futóműben nagyon ott vannak! Rossz utakon meg minden ráz, még a luxus merci is!
Az ülést szokni kell, kényelmes, nagyon jól tart, de nagydarab embereknek nem biztos hogy kényelemes lesz, szorítani fogja őket rendesen - szerintem!!!
A hangja az tényleg szép, milyen szép, sőt gyönyörű, NEM DIESEL ugyebár
Köszi még egyszer, remélem találkozunk még! Üdv. DaveIDnek és pityufocusnak is. _________________ Ezüst kombi, GHIA, 1.8 TDCi 85 KW/115 LE, 2004 Február
Elküldve:
2009.10.27 11:18:14 Hozzászólás sorszáma a témában: 46 Hozzászólás témája:
10. nap (vasárnap):
Ismét korán kezdődött a nap, be kellett érnem Budapestre, ahol egy non-stop autómosóba lemosattam az autót, hiszen a mai napon forgatás van! A mosással már készen voltak 7:15-re, így már 7:30-kor ott várakoztam az A38 hajó előtti parkolóban. Ide beszéltük meg a találkozót 8:00-ra. Amíg vártam a többieket, gyűlt a nép a hajón, kezdett leesni, hogy valamilyen rendezvény lesz. Ez csak azért volt érdekes, mert akkor sokáig nem maradhattunk ott forgatni. Így is volt, ma is egy spinning nap volt a hajón. Egy régi kedves ismerősömmel is összefutottam, Ő is jött spinningelni. Utánam érkezett meg Tamás, aki már elkezdte intézni a lámpáknak az áramot, amit a hajóról kaptunk, ugyanígy a lámpákat is. Majd megérkezett Attila is, övé a kamera és legnagyobb örömömre hozott még egy két dolgot, de ezekről később. Utánuk megérkezett Peti, majd Krisztián is.
Oké, együtt a "stáb". Kezdődjék a móka, a fevlételek "történetét" már korábban átbeszéltem Tamással, így a felvételek nem össze-vissza készültek, hanem tervezett formában, elmondtam Tamásnak, hogy milyen történetet gondoltam ki, majd ezt pofozgattuk tovább. Egy mélygarázsban szerettem volna forgatni pár felvételt, de végül nem kaptuk meg a szükséges engedélyeket, így egész nap a szabadban forgattunk.
A parkolóban felvettünk pár belső felvételt. Az autót kívülről egy kicsit le kellett árnyékolni, így az autóra többek között felkerült a mellényem is, hogy árnyékoljon. A belső felvételek után jött pár menet a forgalomba. Hol a fenevadra erősítettük a kis kézi kamerát a tappancsok segítségével, hol Peti autójára, míg Krisztián autójából a tetőablakot használva Tamás kamerázott előre, majd hátra. Sajnáltuk is Tamást, mert ő sem, és mi sem készültünk ilyen felvételekre, így szegény már nem látott a könnyektől (amik nem a meghatódottságtól csurrantak ki), mire visszajöttünk egy körről. Mentünk egy pár kört így a rakparton, sokan dudáltak, villogtak, reméljük, hogy azért nem okoztunk hatalmas felfordulást. Krisztián innen már ment haza, mert várta a családja, de ezt már előre leegyeztettük, így nem ért minket váratlanul.
A rakpartos felvételek után átgurultunk az Omszki-tó melletti parkolóba, ahol szinte végig sütött a nap, így szerencsénk volt, és tudtuk forgatni a külső közeli felvételeket, és néhány belső felvételt is. Többesszámban írok, de a felvételeket valójában csak Attila és Tamás készítették, mi pedig csak asszisztáltunk, hiszen mi nem értünk ehhez, ez is egy külön szakma. Nos, itt a parkolóban már előkerültek a korábban említett, Attila által hozott dolgok, többek között egy "slider"-t, amivel a kamerát lehet síkban mozgatni, és hozott egy jimmy jibet is, amivel a kamerát fel lehetett emelni a magasba, és onnan forgatni. Hihetetlen, hogy milyen felvételeket lehetett így készíteni. Ott a helyszínen már láttuk egy kis monitor segítségével, hogy miről is szól ez a móka, de amit láttam ott, az magasan felülmúlta a várakozásaimat. Itt a parkolóba figyelni kellett a többi parkoló autóra, így néha "akcióba" kellett lépnem, és megkérnem kedves autós társainkat, hogy parkoljanak arrébb. Megértőek voltak, hiszen látták, hogy forgatás van. Sokan megcsodálták az autót, és természetesen operatőreinket (Tamás és Attila) is munka közben. Izgi volt a dolog, és persze kicsit büszke is voltam, hogy mindennek belülről lehetek részese, és nem csak külső szemlélőként vizslattam az eseményeket.
A parkoló után délután 4 óra magasságában elindultunk felvenni pár felvételt a hegyi utakon, amiket Pilisszentlászló és Visegrád között rögzítettünk. Mivel jó idő volt, így bőven volt forgalom, jöttek motorosok és autósok is. Néha persze bezavartak egy-egy felvételbe, de annyira nem volt vészes. Itt az hegyi utakon fel, s alá rohangáltam a fenevaddal, hogy jó felvételek készülhessenek. Attila itt újra felépítette a jimmy jibet, ami ismét jó szolgálatot tett. Fényünk még viszonylag jó volt, de Tamásék egy kicsit lejjebb mentek a kamerával, amíg Attila elkezdte elpakolni a jimmy jibet. Szóval jött újabb pár kör, majd elindultunk vissza az tó melletti parkolóba. Menet közben Attila vészvillogással jelezte, hogy Ő már nem tart velünk, így Ő elindult haza. Sajnálom, hogy személyesen nem tudtam megköszönni segítségét. Hihetetlen munkát végeztek Tamással, és ugyebár a kamerát, a kamerához az optikákat, a slidert és a jimmy jibet is neki köszönhetjük.
A parkoló mellett ott van egy bevásárlóközpont is. Áttettük a székhelyünket oda, mert ott még volt fény a parkolóban. Innen indultunk a Megyeri-hídra, ahol csináltunk még jópár felvételt menet közben, itt is felkerült az autóra a tappancs, amire újra a kis kézi kamerát rögzítettük. A forgalomban készített felvételek után Peti is elköszönt tőlünk, így maradtunk Tamással ketten. Még megkértem, hogy csináljünk pár éjszakai felvételt a fenevadon belül, különösképpen a turbót szerettem volna felvetetni "munka" közben. Mi is lehetne érdekesebb. Tehát mentünk még pár kört és rögzítettük ezeket a felvételeket is. Majd újra a parkoló jött a bevásárlóközpontnál, ahol felvettük a fenevad hangját, indítás, leállítás, túráztatás. A hangfelvételek elöl és hátul, valamint az utastérben készültek. A felvételek után visszamentünk Tamás autójához, ahol átpakoltuk a cuccokat, elpakoltunk mindent. Majd megbeszéltük a továbbiakat. Abban állpodtunk meg, hogy ha idén még elkészül a végleges összeállítás, akkor annak nagyon örülnék. Persze ti jobban szeretnétek minél hamarabb, de mindenki a forgatáson "baráti" alapon volt jelen, így nem várhatom el senkitől, hogy azonnal munkához lásson.
A forgatásról hazafelé még beugrottam két ismerőshöz, majd elindultam haza, Komáromba. 21:30 körül értem haza, és akkor még úgy döntöttem, hogy a fenevadról még nincsenek éjszakai felvételeim. Elgurultam egy bevásárlóközpont parkolójába, ahol elég jó fény volt, elővettem az állványt, felraktam rá a fényképezőt, majd készítettem pár éjszakai felvételt kisebb, nagyobb sikerrel.
Itt ragadom meg újra az alkalmat, hogy megköszönjem Krisztián és Peti segítségét, de legfőképpen Attila és Tamás segítségéért tartozom hatalmas hálával. Nélkülük ez a "projekt" nem valósulhatott volna nem. És külön köszönöm Attilának, hogy Ő is, még így ismeretlenül is "baráti" alapon eljött nekünk segíteni, és a jimmy jibet is ingyen biztosította számunkra. Köszönöm mindekinek a segítséget! _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.10.27 11:20:39 Hozzászólás sorszáma a témában: 47 Hozzászólás témája:
11. nap (hétfő):
Eljött a nem várt búcsú napja. Reggel a munkahelyemre beérve még mentem egy kört a fenevaddal és elvittem egy kollégámat is a körre. Sajnos az egyik főnököm időközben lebetegedett, így Ő majd csak a videóval vigasztalhatja magát, tipikus IJ esete! A tesztkör után újabb külső, belső csutakoláson esett át a fenevad, mivel a tegnapi nap folyamán jócskán besároztuk a belsejét, majd kapott egy kis belső műanyag ápolást is. Így csilli-villi állapotában indultunk el Solymár felé, ahol Kardos Miki pikk-pakk átvette a fenevadat. A fenevaddal több, mint 2000 kilómétert sikerült megtennem a 10 nap alatt. Ami anyagiakban nem kevés, ha a szomjoltás nézzük, de mivel több ilyen alkalmam nem igazán lesz, így azt kell mondanom, hogy megérte! Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Ez egy megvalósult álom volt számomra! Hazaérve Komáromba, újra a régi autómba ültem bele, és azzal vigasztaltam magam, hogy ez sokkal kényelmesebb, mint a fenevad. Valójában tényleg így van.
Örülök, hogy a 10 nap alatt sokan megcsodálhattátok a fenevadat, sajnálom, hogy sok helyre nem tudtam eljutni vele, de remélem megértitek, hogy mindenhová nem is tudtam volna eljutni vele.
Itt a vége az én kis történetemnek, egy álom beteljesülésének!
Az autót a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. bocsátotta rendelkezésemre. Külön köszönöm Varga Zsombor közreműködését.
A forgatással kapcsolatosan ismét köszönetem és hálám fejezem ki Krisztiánnak és Petinek, de különösképpen Attilának és Tamásnak! _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Elküldve:
2009.11.01 21:14:06 Hozzászólás sorszáma a témában: 48 Hozzászólás témája:
Mézi!
Én csak olvasója voltam az élménysorozatnak, örömmel lettem volna részese, hiszen nem valószínű, hogy akárcsak közelébe jussak egy ilyen "gépnek", nem hogy utasa! Ma már eléggé ritka dolog, hogy valaki a számára elérhető élményt megosztja (nem kis anyagi áldozat árán is) hasonló érdeklődésű társaival! Köszi Mézi!
Elküldve:
2010.06.27 18:15:56 Hozzászólás sorszáma a témában: 49 Hozzászólás témája:
Eljött a várva várt pillanat!
Ideje, hogy lássátok az újabb Focus RS képeket. 5 sorozat van, így hétről hétre fognak felkerülni az újabb képek.
A videó még várat magára, de hamarosan elkészül az is. _________________
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!
Gyári alkatrészek! - Minden, ami Ford... Ford Focus RS 2009 képek (lányos)
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban